*Becca*
A nagyihoz érve a szemem kikerekedett úgy meglepődtem. Fel volt dúlva az egész udvar és a rendőrség állt meg éppen. Én gyorsan berohantam Josh-t magam után rángatva. Ekkor láttam meg, ahogy nagyi a földön hever és a kedvenc fehér ruhája tiszta vér. Sírni kezdtem és térdre rogytam, mire Josh leguggolt mellém és magához ölelt.
-Hölgyem, ön kicsoda?-kérdezte a rendőr, de nem bírtam válaszolni, csak egy segítségkérő pillantást vetettem Josh felé.
-Ő az unokája az idős hölgynek.-mondta, majd még jobban magához ölelt.
-És ön uram, kicsoda?-kérdezte a rendőr Josh-t.
-Én Josh Miller vagyok, Becc barátja.-mondta, mire én jobban zokogni kezdtem. Ekkor Josh az ölébe kapott.
-Kérem távozzanak a helyszínről. Pár nap múlva megkeressük önöket a nyomozással kapcsolatban.-mondta a rendőr, de Josh már el is indult kifelé. Felkapta a deszkáinkat, az enyémet a kezembe nyomta ráállt az övére és gurulni kezdtünk hazafelé. Nem is értem, hogy bírt elvinni hazáig a karjaiban. Amikor beértünk az ajtón hozzánk Tina-val találtuk magunk szembe, aki rosszallóan méregetett minket, ahogy Josh a karjaiban tart én pedig zokogok.
-Mi történt Rebecca?-kérdezte anyu.
-A nagyi...-kezdtem bele, de még jobban zokogni kezdtem, mint eddig. Ekkor anyu és Mrs. Miller kérdőn néztek Josh-ra.
-Joshua?-kérdezte Mrs. Miller.
-Meghalt.-nyomott egy puszit a homlokomra Josh, majd elindult velem felfelé.
-Anya? Meg...?-akadt ki anyu, majd Mrs. Miller vállára borult. Nem nagyon szeretik egymást, de miattunk el kell viselniük a másikat.
-Nyugodj meg, Stefanie.-hallottam Mrs. Miller hangját, majd ránk nézett.-Joshua, gyertek vissza.
-Nem.-mondta Josh és haladt tovább a lépcsőn.-Úgy is hülyeségeket mondanál neki, amitől még szomorúbb lenne. Majd én felvidítom és kérlek titeket, hogy ne zavarjatok minket.
A szobámba érve Josh bezárta a hátunk mögött az ajtót, majd lerakott az ágyra és megcsókolt, de nem ment ennél tovább, mert a könyv kicsapódott a fényképalbummal együtt. Megnéztük, hogy mi is van és ekkor a fényképalbumba megláttuk a fotónkat. Éppen egy éve készült nyáron, amikor túl estünk az első szakításunkon és egymást vigasztaltuk hülyeségekkel. A könyvbe is belenéztünk és a vastagon szedett részt kezdtük olvasni: "Az idő múlik, ahogy az élet is. A szeretet megmarad, ahogy az emlék is.". Ekkor kerekedett ki a szemünk, mert magunkat láttuk egy képen, amin nyugodtan alszunk egymás mellett, de a nyakunknál két sötét alak kést tartott és ez volt a takaróra írva: "Augusztus 30. VÉGE MINDENNEK". Én rémülten, akadozva szívtam magamba a levegőt, míg Josh csak hosszan lehunyta a szemét. Ekkor ismét lapozni kezdte magát a könyv és egy zeneszám címe volt ott, a One Direction képével. A zeneszám címe: "Moments". Ekkor bekapcsolt a tévé és a házi videóinkat kezdte játszani ezzel a zenével alatta. Anyuék rontottak be és a tévét kihúzták, de még mindig ment és a lejátszóban sem találtak semmit. Amikor vége lett a videóknak a karomhoz kaptam és Josh is, mivel olyan érzésem volt, mintha karcolnának bele. Ránéztem a kezemre és csorgott rajta a vér, de bele volt karcolva: "Már érvénybe lépett...". Ekkor Josh tartotta hozzám a kezét és az övébe is volt karcolva: "Nem menthetitek meg őket.". Hirtelen az albumban lévő kép jelent meg a fényképalbumból. Hirtelen valami fájdalmat éreztem a fejemben, de olyan erőset, hogy elsötétült a kép.
*Josh*
Miután Becca elájult nekem is elsötétült a kép és arra ébredtem, hogy egy öreg gyagyás nő ugrál körbe engem és Beccat, aki már magánál volt, de annál jobban bújt hozzám.
-Elnézést!-szólaltam meg, mire a nő megállt és kérdőn nézett rám.-Maga mit csinál?
-Elűzöm az ördögöt, mert ide már maga a sátán jött el!-mondta a vénasszony és tovább akart ugrálni, de ekkor önkénytelenül felálltam.
-Josh, te sem magadtól áltál fel?-kérdezte félve Becca.
-Nem ám.-mondtam és ekkor a teraszra értünk, míg a vénasszony követett is minket és kiabált anyuéknak. Ekkor Becca elkapta a nyakam és én is az övét. Anyuék rontottak ki az erkélyre és kikerekedett szemekkel néztek ránk.
-Kérlek segíts anya, kérlek segíts!-mondtuk Beccel elhaló hangon és ekkor anyuék lefogták a kezünket.
-Szeretlek.-mondtam Beccnek.
-Én is szeretlek.-mondta Becca és anyuék sírni kezdtek, mire kérdőn pillantottunk rájuk.
-Mi az?-kérdeztük egyszerre, mire anyuék is egy emberként mozdultak és elengedték s kezünket.
-Szerintem veletek még maga a sátán sem fog elbírni...-mosolygott anyu.
-A szerelmetek remélem, hogy legyőzi őt...-mondta Stefanie.
